Korai évek

Liverpoolban született és az Arnold Grove 12. számú házban lakott gyermekkorában. Általános iskolába a Penny Lane közelébe járt, a Dovedale Infantsba. Később a Liverpool Institute-ba került, szegény diákként, és diáktársai úgy emlékeztek rá, mint aki csendesen, egyedül ült a sarokban. Az 1950-es évek közepén ismerte meg Paul McCartneyt, aki ugyanebbe az iskolába járt és George 1958 februárjában már az akkor Quarrymen nevű együttes gitárosa volt. Később nevet váltottak és belőlük lett a Beatles.

Szerepe a Beatlesben

A zenekar népszerűségének a csúcsán gyakran, mint a „Csendes Beatle” hivatkoztak rá és közismert volt visszahúzódó természete valamint a hiduizmus iránti, egyre növekvő érdeklődése

Harrison, a könnyed játékú, találékony, elkötelezett ritmus- és szólógitáros zenéjét olyan előadók befolyásolták, mint Chuck Berry, Carl Perkins és Chet Atkins. Bár rendkívül kreatív gitáros volt, a Beatles legtöbb híres gitárszólóját Paul McCartney útmutatása alapján vette fel, aki időnként azt is elvárta tőle, hogy az előadás hangról-hangra megegyezzen az általa megálmodott dallammal.

Karrierjében fordulópontot jelentett az 1965-ös amerikai turné, mely során egy barátja, David Crosby, a Byrds egyik gitárosa és énekes bevezette az indiai klasszikus zenébe és bemutatta Ravi Shankar szitárművésznek, aki hamarosan közeli barátja és mentora lett. Harrisont gyorsan elvarázsolta a szitár, belemerült az indiai zenébe és népszerűsíteni kezdte őket a Nyugati világban. Indiába utazott, hogy leckéket vagyen Shankartól, magával hozott egy szitárt és ő lett az első a nyugati könnyűzene történetében, aki használta ezt a hangszert, mégpedig a „Norwegian Wood”-ban. Később olyan számokban is fontos szerepet szánt neki, mint a „Love You To” és a „Within You Without You”. Síkra szállt Shankar érdekében a közönséggel és nagyrész az ő számlájára írható, hogy a szitárművész fellépett az 1967 júniusában rendezett Monterey Nemzetközi Popfesztiválon.

Harrison és John Lennon voltak az elsők a Beatlesben, akik kipróbálták az LSD-t, 1965-ben, tudtuk nélkül, fogorvosuk londoni fogadásán. Harrison hamarosan rendszeresen fogyasztotta és lelkesen propagálta, bár később megtagadta használatát.

Közeli barátságba került Eric Claptonnal és az 1960-as évek végén „Badge” című számot, ami a Cream búcsúalbumán jelent meg, 1969-ben. Ez a szám volt az alapja a Beatles Abbey Road albumán megjelent „Here Comes the Sun”-nak, amit Clapton hátsó kertjében írt. Harrison 1966-ban feleségül vette Pattie Boyd-ot, Clapton az 1960-as évek végén beleszeretett a nőbe és viszonzatlan érzelmeit – köztudottan – a Derek & The Dominoes együttessel 1971-ben kiadott, csodálatos „Layla and Other Assorted Love Songs” albumba öntötte. Ám nem sokkal a megjelenés után Boyd elhagyta férjét és 1979-ben végül feleségül ment Claptonhoz. Mindezek ellenére a két férfi barátsága töretlen maradt.

Ugyanez nem mondható el Harrison és Paul McCartney kapcsolatáról. A „White Album” felvételei alatt az állandó viták miatt Harrison többször is azzal fenyegetőzött, hogy elhagyja az együttest. A kettejük közötti nyilvánvaló feszültség jól látható a „Let It Be” film számos jelenetében és ez odáig fajult, hogy ekkoriban Harrison rövid időre ki is lépett a Beatlesből.

Bár nem ő volt a zenekar elsődleges zeneszerzője (Lennon és McCartney írták a a hatalmas Beatles anyag legnagyobb részét) , de az idők folyamán Harrison dalszerzői készsége sokat javult és munkáival fokozatosan elnyerte társai és a közönség elismerését.Az 1960-as évek közepén Lennon és McCartney kezdte jobban elfogadni számait, bár későbbi nyilatkozata szerint mindig nehézségei voltak dalai felvételével, mert a többiek egy lemezre sosem engedtek be többet, mint egy vagy kettőt. Emlékezetes Harrison számok ebből az érából az „If I Needed Someone”; „I Want To Tell You”; az indiai bhatással bíró „Love You To”; a csípős „Taxman”, a sokat szidott „Within You, Without You”, ami pedig a világzene egyik alapítója, vagy a „While My Guitar Gently Weeps”, amit nagyban befolyásolt barátja, Roy Orbizon zenéje és egy másik barátja, Eric Clapton játszotta a gitárszólóját; és a „Piggies” ami szerencsétlen módon később szerepet kapott a Charles Manson gyilkossági ügyben.

A „Here comes the Sun” és a „Something” valószínűleg a két legjobb Beatles szerzeménye. Sőt, a „Something”-ot Harrison egyik legjobb dalának tarják, amelyet még Frank Sinatra is feldolgozott. Növekvő zeneszerzői termelékenysége párosítva a lemezre juttatás nehézségeivel azt eredményezte, hogy a zenekar karrierjének végére jelentős mennyiségű kiadatlan anyagot halmozott fel.

A Maharishi Mahesh Yogi-val való találkozás nyomán ismerkedett meg Harrisont először a meditációval. 1969 nyarán a Beatles elkészítette a „Hare Krishna Mantra” című számot, amit Harrison és a londoni Radha-Krishna templom hívei adtak elő és amely világszerte sok országban fenn volt a Top 10-es listán. Ugyan ebben az évben ő és John Lennon találkoztak Swami Prabhupada A.C. Bhaktivedanta hindu szektavezetővel, a Krisna-tudat Nemzetközi Társasága irányítójával. Harrison hamarosan magáévá tette a Hare Krisna eszméit és haláláig kapcsolatban maradt velük. Mivel még életében rájuk hagyományozta Lethmore Heath-i farmját sokan feltételezték, hogy halála után nagy összeget hagy majd a szervezetre. Ez megdőlt, végrendeletében nem kerültek megemlítésre.

Az 1970-es évek

A Beatles 1970-es felbomlása után Harrison számos szakmailag és anyagilag is sikeres lemezt kiadott, szólóban és más együttesek tagjaként egyaránt. Miután a Beatlesben évekig korlátozták szerepét, első szólólemezére, az All Things Must Pass-ra az ez idő alatt felgyűlt, kiadatlan dalok nagy részét feltette, így ez lett a roczene történetének elő tripla lemeze. Szerepelt rajta a listavezető „My Sweet Lord” is, ami miatt beperelték szerzői jogok megsértésének vádjával, az 1963-as „He’s So Fine” című Chiffons slágerhez való hasonlatosság miatt. Harrison visszautasította a feltételezést, de 1976-ban elveszetette a pert; az ítéletben a bíróság elfogadta, hogy valószínűleg nem tudatosan használta a Chiffons zenéjét saját dala alapjaként.

Valószínűleg az első modernkori zenész, aki nagyméretű jótékonysági koncertet szervezett. Az 1971 augusztus 1.-én a new yorki Madison Square Garden-ben megrendezett Hangverseny Bangladesért két előadása negyvenezer nézőt vonzott, akik segíteni szerettek volna a bangladesi háború éhező menekültjein. Ravi Shankar szitárművész nyitotta meg az eseményt, melyen olyan előadók vettek részt, mint Bob Dylan (meglepetésvendégként), Leon Russel, Eric Clapton, Badfinger és Billy Preston. Sajnos a koncert végül veszteséges lett a felmerült költségek miatt.

Ebben az időben saját lemezei mellett Harrison több számot írt Ringo Starr számára és John Lennon művein is megjelent.

Következő albumja a Living in the Material World volt 1973-ban. A „Give Me Love” nagy sláger lett, a and „Sue Me Sue You Blues” pedig bepillantást engedett az ex-Beatle jogi harcaiba, de összességében a lemezt túlságosan vallásosnak minősítették. 1974-ben kiadta a Dark Horse-ot és elindított egy országos turnét az Egyesült Államokban. A lemez nem volt sikeres, az olyan gyöngyszemek ellenére sem, mint a „So Sad” és a turné is keveseket vonzott a túlzott méretű igehirdetés és Harrison hangjának rekedtsége miatt.

Az 1970-es évek további lemezei közül a legsikeresebb a Thirty Three & 1/3 volt, amely az előzőhöz képest könnyedebb hangvételű volt és tartalmazta a „This Song” (a „My Sweet Lord” ügy karikatúrája) és a „Crackerbox Palace” (egy humoros, szürreális szám, valószínűleg a Monty Pythonnal való együtműködésére utal) slágereket.

1974-ben alakította meg lemezkiadóját, a Dark Horse Recordsot, amely például Splinter, Attitudes és Ravi Shankar lemezeit adta ki. 1976-tól, amikor lejárt az EMI-al kötött szerződése saját lemezei is itt jelentek meg.

Az 1980-as évek

Barátja és volt zenekari társa, John Lennon meggyilkolásának hírére Harrison megváltoztatta egy Ringo Starr számára írt dal szövegét, hogy Lennon emlékdalává tegyee. Az „All Those Years Ago” mai napig fontos helyen szerepel a nosztalgiaadók műsorában. Mindhárom ex-Beatle játszott benne, így a zenekar feloszlása óta első alakalommal jelentek meg mindhárman azonos lemezen, bár ez kifejezetten George száma volt. Az 1982-es Gone Troppo lemez hűvös fogadtatása után Harrison 5 évig nem jelentetett meg új albumot. 1987-ben tért vissza a Cloud Nine-al, aminek társproducere Jeff Lynne volt. A legsikeresebb szám az Egyesült Államokban listavezető, az Egyesült Királyságban második helyre befutó „Got My Mind Set On You” című feldolgozás volt. Maga a lemez a toplistánkon nyolcadik lett.

Az 1980-as évek]ben részt vett a Traveling Wilburys megalakításában Roy Orbisonnal, Jeff Lynne-el, Bob Dylannel és Tom Pettyvel, amikor összegyűltek Dylan garázsában, hogy gyorsan felvegyenek egy számot Harrison várható európai kislemezének hátoldalára. A kiadó rájött, hogy a „Handle With Care” túl jó erre a célra és bejelentette igényét egy önálló lemezre. Ezt két hét alatt összehozták, mert Dylan épp turnéra készült és 1988 októberében jelenet meg. Az előadók pedig különböző álneveken szerepeltek rajta, mint id. Charles Truscott Wilbury állítólagos fiai. Óriási siker lett, a Rolling Stone zenei magazin minden idők legjobb 100 albuma közé választotta.

Harrison egy másik sikeres kalandja ebben az időszakban a filmkészítéshez kötődik, amelyet saját Handmade Films nevű stúdióján keresztül valósított meg. A Beatles tagjai imádták a Goons felforgató humorát és Harrison rajongója lett követőiknek, a Monty Python csapatnak. Ő biztosított anyagi támogatást a Brian élete című Python filmhez, mikor az eredeti gyártó, az EMI Films kihátrált belőle, megijedve a mű keltette vitáktól. A Handmade később olyan filmeket készített, mint a Mona Lisa, Időbanditák, Sanghaji meglepetés és a Mi ketten. Harrison több rövid szerepet kapott ezekben a filmekben, mint pl. bárénekes a Sanghaji meglepetésben, vagy Mr. Papadopolous a Brian életében. Legemlékezetesebb az ex-Python Eric Idle által rendezett Beatles-paródia, The Rutles-beli karakteralakítása.

Az 1990-es évek

Az új évtized egy új Traveling Wilburys albummal kezdődött, Roy Orbison szomorú halála ellenére. A csapat állítólag Del Shanonnal próbálta meg pótolni Royt, aki sajnos hirtelen szintén elhalálozott, így négyesben vonultak stúdióba. A lemez nem volt olyan sikeres, mint elődje, de jó darabig a slágerlistákon maradt a „She's My Baby” és „Wilbury Twist” számoknk köszönhetően.

1991-ben Harrison Japánban turnézott Eric Claptonnal. Ez volt az első, a sikertelen 1974-es amerikai koncertsorozat óta és bár úgy látszott, hogy élvezte, ez lett az utolsó is. A Live in Japan felvételei ekkor készültek. 1992-ben kiadott egy Best Of lemezt, amelyen az 1976-1992 évek legsikeresebb dalai szerepeltek. Rákerült még három új szám is, a „Poor Little Girl”, a „Cheer Down” és a „Cockamamie Business”, melyek furcsa módon a Beatlest idézték.

Az 1990-es évek során Harrison, az egykori dohányos komoly harcot folytatott a rákkal, daganatokat távolítottak el a torkából, és a tüdejéből. 1999 december 30.-án egy őrült rajongó, a 35 éves Michael Abram gyilkosságot kísérelt meg ellene; betört a házába és többször megszúrta, kijukasztva a tüdejét. Harrison és felesége ártalmatlanná tette a támadót és átadta a rendőrségnek. Abramot, aki abban a hitben élt, hogy Harrison „megszállta” és „Isteni küldetése” lett volna megölni a művészt, később felmentették, beszámíthatatlannak nyilvánítva.

Halála

George Los Angelesben halt meg, egy barátja otthonában 2001 november 29.-én, 58 éves korában. A halál oka áttételes tüdőrák, ami megtámadta az agyat. Holttestét elégették, és bár a hírek szerint hamvait a Gangesz-folyóba szórták, a ceremóniát nem az előre bejelentett időpontban hajtották végre, hanem a nyilvánosság kizárásával. Halála után családja a következő nyilatkozatot tette közzé:

„Úgy hagyta el a világot, ahogy élt: bízvaIstenben, nem félve a halált és nyugalomban, családja és barátai körében. Gyakran mondogatta, hogy ’minden várhat, csak Isten keresése és egymás szeretete nem’”.

Utolsó albumát, a Brainwashedot, mely 2002 novemberében jelent meg, Dhani Harrison és Jeff Lynne fejezte be. Halálának első évfrodulóján, a „Koncert George-ért” keretében a két még élő Beatle, Paul McCartney és Ringo Starr, és Harrison barátai a Royal Albert Hallban egy különleges emlékkoncerten tisztelegtek előtte, melynek bevételeit a „Material World Charitable Foundation” kapta. Ravi Shankar lánya, Anoushka Shankar Jeff Lynne-el közösen adta elő az „Inner Light”-ot, Clapton és Lynne az „I Want To Tell You”-t és az „If I Needed Someone”-t, ,„ Tom Petty and The Heartbreakers (Jools Hollanddal Sam Brownnal) a ”Taxman„-t és az ”I Need You„-t. Starr énekelte a ”Photograph„-ot, a Monty Python (Michael Palin, Terry Jones, Eric Idle and Terry Gilliam) a ”The Lumberjack Song„-ot, McCartney és Starr közösen a ”For You Blue„-t. A finálén az összes előadó közösen énekelte a ”Something„, a ”While My Guitar Gently Weeps„, a ”My Sweet Lord„ (a billentyűknél Billy Prestonnal) és a ”Wah-Wah” című Harrison számokat.

George Harrison és Aaliyah Haughton történelmet írtak azzal, hogy ők eddig az egyetlen férfi ill. női előadó, aki posthumous került fel a brit slágerlisták élére. Aaliyah a „More than a Woman”-el 2002. január 13.-án, George a „My Sweet Lord” új kiadásával 2002. január 20-án. Harrison 2004. március 15.-én szólistaként is bekerült a Rock and Roll Hall of Fame-be.

 Forrás: Wikipédia